POLISH (ED) 2016-11-12T07:43:08+00:00

AZ ART MARKET BUDAPEST 2016 KIEMELT PROGRAMJA
Lengyelország kortárs művészetének bemutatására

Az Art Market Budapest Kelet-Európa vezető nemzetközi művészeti vásáraként és a régió kortárs képzőművészetét rend – szeresen bemutató jelentős nemzetközi platformként feladatának tekinti, hogy a poszt-kommunista régió kiemelkedő minőségű művészeti tartalmait a széles közönség előtt rendszeresen és széles választékban bemutassa.

A kortárs lengyel művészetnek szentelt, az Art Market Budapest 2016 keretében a vásár helyszínén bemutatásra kerülő képzőművészeti tartalom köré épülő, POLISH(ed) elnevezésű program egyfajta kulturális fesztiválként, Budapest számos más művészeti helyszínét is bekapcsolva rendkívüli gazdagságban és mélységben ad ízelítőt Európa egyik legizgalmasabb művészeti szcénájáról a vásár ideje alatt.

A POLISH(ed) program keretében az Art Market Budapest területén lengyel galériák több száz négyzetméternyi területen mutatják be művészeti választékukat, és szintén a vásár helyszínén megvalósuló látványos művészeti csemege a kiállítási épületek között kialakított szoborpark, amelynek ezúttal teljes kiállítási anyaga a Lengyel Szobrászati Központ gyűjtemé – nyéből mutat be válogatást. A szoborválogatás keretében az Art Market Budapest 2016 díszvendége, a világhírű Magdalena ABAKANOWICZ alkotásai is láthatóak.

A programhoz a vásárt kísérő, az Art Market Budapest közreműködésével létrehozott kiállítások, szakmai programelemek járulnak, a vásár Inside Art mini-konferenciája egy teljes napját a lengyel művészethez kapcsolódó beszélgetéseknek szen – teli. Mindeközben David Seymour ’CHIM’ New Yorkból Budapestre érkező Children of War című kiállítása, illetve a neves lengyel magángyűjtő, Cezary Pieczynski fotókollekciójából összeállított különleges válogatás lesz látható Budapesten.

Dariusz PALA: Foam

Styrmir Örn GUÐMUNDSSON: Bird